A fűszerek ehető növényi részek, amelyeket hagyományosan ízhatásuk, jellegzetes, kellemes aromájuk, emésztésre gyakorolt jótékony hatásuk és nem utolsó sorban színező képességük miatt adjuk csekély mennyiségben az ételekhez, azok ízének, illatának, színének — többször állagának — kialakítására.
A fűszerezés története csaknem egyidős az emberiségével.
Kultúrtörténetileg, a nagy múlttal rendelkező fűszerek egy-egy területen élő nép, népcsoport sajátságos konyhájának ízvilágát jelentik.
Korunkban kultusszá vált a fűszerek, fűszer-keverékek felhasználása.
Egy-egy ország ételeit szinte meghatározó jellegzetességgel lehet elkészíteni a sajátos fűszereik segítségével.
A gazdag ókori, Földközi-tengeri hajózó és hódító népei számára a távolabbi földrészek fűszerei is elérhetőek voltak, különösen a bors volt kedvelt. (Kr. e. 3000 – Kr. u. 476).
A középkorban Nyugat-Európában a kolostorok voltak a fűszertermesztési és felhasználási kultúra privilegizált megőrzői és fejlesztői.
Nagy Károly (i.sz. 768 — 814) 73 féle fűszer- és gyógynövény termesztésére kötelezte a királyi birtokok vezetőit, királyi utasítással
(Capitulare de Villis)*.
Ezek azok a növények voltak, amelyeket Szent-galleni kolostorban látott, ezeket termelni, begyűjteni, tárolni és alkalmazni kellett a birodalom területén. Ő maga némely növényért különösen rajongott, lelkesedett. Ilyen volt például a liliom és lestyán is.
A keresztes háborúk jelentősen elősegítették az egzotikus fűszerek európai terjedését.
Földrajzi felfedezések, kalandozások egyik motiváló tényezője volt a már ismert „keleti” fűszerek önálló birtoklására, beszerzésére való törekvés.
A fűszerekről...
— fűszertörténeti kitekintés —
Ínyenc fűszerek, fűszerekről nem csak ínyenceknek
ÜDVÖZLÖM!
